Véleményem a passzív vizuális szórakoztató médiáról.
Szerintem egy filmnek szórakoztatónak és gondolatébresztőnek kell lennie.
Azt nem tudom megérteni, hogy a valós élet szörnyűségeit, úgymint (tömeges) gyilkosság, kriminalitás és erőszak miért kell szinte minden filmben majdhogynem magasztalni.
Szóval nem vagyok valami nagy akciófilm imádó.
Más területeken pedig tiszta álszemérmesség uralkodik:
csak a perfekt emberek a jók, a csúfak a gonoszak, egy hétköznapi pedig legfeljebb a kétbalkezes szerencsétlen flótást alakíthatja.
Kiskoromban az akkor még különlegesnek számító külföldi TV (ORF) sorozatai (mint például a Knight rider, MacGyver, stb.) hatására kezdtem el nyelvet tanulni, mert mindenképp érteni akartam, hogy miről is van szó.
Azóta ragaszkodom a filmek eredeti hangjához, mivel tapasztalatom szerint a szinkron szinte kivétel nélkül összehasonlíthatatlanul gyengébb az eredetinél.
Később is maradtam a külföldi adóknál, mivel ott sokkal hamarabb vetítenek le új filmeket és sorozatokat.
Az üres (úgymint nyálas, valóság, vagy értelmetlen akciós) sorozatok szerintem nem mások, mint tiszta időpocsékolás.
Nagyon unatkoznia kell valakinek, ha ilyesmire fanyalodik...
Azért persze van pár sorozat, amit még én is megnézek
, de ezek csak vagy komédia, vagy scifi témájúak.
Nem bírom megérteni, hogy ez mire jó.
Vagy valóban olyan buta lenne a nép, hogy a szinte mindig hazugságokra épülő reklámok érezhető mértékben képesek lennének őket befolyásolni?
És tényleg annyira nem tudnának számolni az emberek, hogy a számvégi kilenceseket egyszerűen szó nélkül lenyelik?
Vagy mi más értelme lehet ennek a mániának?
Hiszen köztudott, hogy (x+0.999...)*10^y = (x+1)*10^y!
Ami engem illet, még soha nem vettem valamit reklám alapján, sőt inkább jobban ódzkodtam bármiféle agyonreklámozott terméktől.
Amit meg kerestem, azt sohasem reklámozzák.
Szerintem itt tipikus információhiányról beszélhetünk:
ha valamit keres az ember, arra ott az internet, azt meg nehogy már mások mondják meg, hogy nekem valójában mire is van szükségem.
Persze értékelni tudom a valóban ötletes reklámokat, de hogy még azoknak is hogyan és mitől kéne engem vásárlásra ösztökélniük, az számomra örök rejtély marad.
Az is kifejezetten zavar, hogy reklámok kedvéért szabdalnak szét adásokat/filmeket, és képesek a reklámok jel és hangszintjét jóval az átlag fölé nyomni!
Íme egy újabb rejtély.
Mert vajon mi jó is származhat abból, ha valaki egy vadidegen emberért
rajong
, csak azért mert azt a média felkapta?
Közben valószínűleg saját magát vagy a szűk környezetét sem ismeri kellően az illető.
Gondolom valami nyájszellem lehet a dolog mögött, hiszen így legalább van valami/ki ami az összetartozás érzetét kelti.
Hát akinek szükségen van rá, az csak továbbra is rajongjon, én inkább önmagamra koncentrálva próbálkozom elboldogulni az életben.
Persze vannak olyan színészek, akik rendszerint olyan filmekben szerepelnek, melyek elnyerték tetszésemet, mint például Debra Winger, Helen Hunt, Jodie Foster, Tim Robins, Matthew Broderick, Robin Williams.
Kedvenc rendezőm Luc Besson, de Emmerich kezdeti (szóval még nem a túlfűtött patriotikus amerikai) művei is érdekesek voltak.
Csupa olyan emberek, akik legalább valóban tehetségesek, és (ezért alán nem) meglepő módon nem valami nagy médiasztárok.
Mivel természettudományi karon tanultan, ezért kötelező volt számunkra több
humán
tárgyat is felvenni.
Ezek közül az egyik a
Filozófia a filmekben
címet viselte, ahol tudományosan is filmeket elemezgettünk.
Itt tanultam meg értékelni az ilyen nem túl elvont műveket, melyek rendszerint eléggé elgondolkodtatóak.
