Írói vénával megáldott anyai nagyapám munkássága.
Fónád Dezső Anyai nagyapám, Fónád Dezső Nagykamaráson élt, és több mint egy fél évszázadon át rengeteg verset, sőt nagyobb lélegzetű műveket is írt. Saját maga kezdte el füzetekbe összegyűjteni az elkészült írásait, ilyen füzetekből pedig csaknem ötven maradt utána. Bár ezen hagyaték teljes feldolgozása és rendszerezése még nem történt meg, azért a továbbiakban ízelítőül szeretnék bemutatni pár oldalnyi anyagot. A versek végén található dátumra kattintva az eredeti kézirat érhető el. További részletekért, vagy akár egy esetleges kiadás céljából kérem lépjen velem kapcsolatba.
Igyekeztem az eredetivel tökéletesen megegyezően bevinni az anyagot, a sajátos helyesírás és írásmód a kézirat megtekintésével ellenőrizhető.

Reggel a fogolytáborban (1945)

Nem keltünk anyian      Honnan hozta a sors     Számolás orditás        Senki ne probáljon
Hányan lepihentek       Melyik hegy hátárol     Eltelik egy ora         Dupla kaját csenni
Közülünk néhányan       Honnan hozta vona       Kivagyunk oktatva       Az egy régi szokás
Végleg elpihentek       Az Ural tájárol         Egy napra a jóra        Ojan sokat enni
       szenderegnek
Elkezdünk egy napot     Hogyha jó kedve van             Mennyi mennyi mindent
Sorakozót fujva         Nem is tul szigoru              Elhalgatni muszáj
Számolnak bennünket     De ez ritkán vagyon             Mig elnem kiálja
Őtször hatszor ujra     legtöbbször iszonyu             Nahát davaj kusáj. Cvetl 1945 Jun 10

Csitiri csitiri         Haragja és gögje                        Este
Mindig eddig hallom     Korbácsot is ragad              Egy nappal rövidült életünk
Eddig számol örünk      Üvölt mint a kerge              A lét egy nappal kevessebb
Érces büszke hangon     Szeme is kidagad                A sirhoz igy egy nappal
                                                        Egy nappal közellebb
Kora reggel van még     Vad emberek ezek                   Ó esti árnyak sötétje
Nevetni nem tudunk      Kérdezzük egymástu              Borulj fátyolként e világra
A nagy balgaságán       Minden ijen szalajtott          Hogy e sok but baj a vílág
Csak titkon kacagunk    Tökkel ütött bárgyu             Legallább álmában ne lássa
                                                           Ha ujra feltüz majd a nap
Mert ha észre venné     De jó, hogy nem értjük          Legyünk frisek és gondtalan
Ó jaj lenne nékünk      Amit sokat ordit                Mind e bus tábor lakoja
Ö a mi számmadonk       De ö is csak azt érti           Ki nem bünös mégis hontalan.
Ö a mi vezérünk         Mit tolmács lefordit                    Cvetl 1945 Jun 11

Gondolatok (1969)

Irók mikor ugyis sutba dobám                    Fehér cipót tőrdelsz a rőgekből
gyűjtöm mint más a kincseket                    Barnuló arcokón sugárzó őrőm
Gyötrődők én a világ baján                      Mint győnyőrű májusi égből
Ebből faragok néha rimeket.                     Az aranyos édes fényőzőn

Mennyi fájdalmat lehet beleszönni               Vagy élsz szürke lombikok kőzőtt
Kék szemek báját kinos szerelmet                Vagy ivelsz főn a ranglétrákon
Mért kell ennek ugy sorba jönni                 Bátran őrkődj a ”Béke„ főllőtt
Mintha irnák a tőrténelmet                      És tanits tanits a katedrákon

A tavaszrol mej mint az ifjuság                 Hát nem céltalan a főldi léted
Jött. Fut oj gyorsan elrohan                    Ezernyi ősvényén törjél csak utatt
És, hogy hazug kapzsi a világ                   Bár küzködsz ezernyi jajjal bajjal
Az élet hát mégsem céltalan                     Megtalálod majdan vigaszodat

Eldalolni az élet szépségeit                    E nagyvilágnak őrők zajában
Felkorbácsolni mind a vágyakat                  Bár sok sok vágy a semmiségbe hull
Tüzzel éleszteni a föld népeit                  És majdan az őrők hazában
Hogy szabacságot minden ég allatt               Minden őrőmre végalkony borul.

Ahol a bimbó feslik az ágon                     Azért élj vidáman és szabadon
Sárguló kalász bősséggel fizet                  Kergessen célod uj reményeket
Kedvet szüretelsz az összi tájon                Ez minden több mint egy vagyon
Hiv a gyár is néktek integet.                   Boldogság béke szeretett.
                                                Szabacság 1969 II 26

Akarni mindenáron (1993)

Fehérlik a mezö friss a hótakaró                 A tájat bevonta már
Oj nagy néma a csönd álmot vágyat hozó           Az alkony bus lepellel
Nincs békésebb táj bár ridegnek látszik          Ojan csendes néma tán
Álmodó a napfény néha néha játszik               Még szellö sem rebben
Daltol csengö erdön ragyogó tavaszrol            Apró mécsek az égen
Delelö gujárol vidám zengö dalrol                Oj halk lágy csodás zene
Erdök hűs illata virágos rét mezö                Mintha ez volna már
Zajtalanul hulló langyos nyári esö               A tegnap bus üzenete
Szeretö szivekbe igy lakozik béke
Örömmel tekintsünk egymásra az égre              Mert már oj sivár a táj
                                1993             Itt nincs sziv se lélek
                                                 Hol vagy emberi jóság
Fura álmok gyötörnek már régen                   Talán még visszatértek
Ojan mint a csodáknak világa                     Hoztok hitet és reményt
Nyári estén fen a magas égen                     Ragyogó érzelemmel
Álmodozó csillag ragyogása                       A szebb holnap nem jön el
Dalos kedvel itt jártok keltek ujra              Csak jósággal értelemmel
De ez csak álom már nem lehet való
Emlékező szivem bánat sujtja                     Kell az alkotó munka
Zengő dalban már nincsen erre szó                Nem aki csak magyaráz
Sok éve már elmentetek messze                    Nem a hazug mosoj szó
Örök már ott a pihenés talan                     Igy erőtlen minden fohász
Sirjuk föllött a hold ragyog este                A csodás virradatra
Tücsökdal szál nyári éjszakán                    Igy lehet várni tenni
                              1993               Akarni de minden áron
                                                 Ha kell a tűzbe menni  1993