Gyermekkorom emlékeit alapvetően meghatározó tényezője: a családunk.Meggyőződésem, hogy az emberek viselkedése szinte kivétel nélkül a gyermekkori emlékeken, azaz a nevel(tet)ésen és a közös családi élményeken alapszik. Ezen gondolatmenet alapján szerintem a legnagyobb (fel nem ismert súlyosságú) bűn, ha valamit elrontanak a gyermeknevelésben, illetve nem kapják meg a gyerekek a szükséges szeretetet és a biztonságos családi környezetet.
Szüleim
Szerencsére szüleim mindig is igyekeztek nekünk megfelelő környezetet biztosítani. Bár gazdagok nem voltunk, és mindkét szülőm több állásban is dolgozni kényszerült (pótmamák jelentették erre a megoldást), mindig sikerült fenntartaniuk a jó családi légkört és az egyre jobb életszínvonalat. Ennek egyetlen hátránya, hogy mire kirepültünk és elértek egy viszonylag stabil és megfelelő életminőségi szintet, még mindig ugyanúgy hajtanak, mint fiatal korukban, pedig már nincs erre szükség...Testvérem
Ketten vagyunk gyerekek a családban.
Húgom pontosan két évvel, 2 hónappal és -2 nappal fiatalabb nálam.
Ő volt a családban a szép, én meg az okoska, ezért kiskorunkban rendszeresen csúfoltuk a másikat a saját pozitív jellemzőnk negatívumával...
Azóta már családot alapított és Veszprémben éli hétköznapi életét, így a szüleim megnyugodhatnak, hogy legalább az egyik gyermekük megfelel a társadalmi normáknak.
Családfa
Itt majd ha lesz időm és több részletet is megtudok, szeretném minél teljesebben ismertetni a családfámat. Ehhez egyelőre csak a következő információk vannak birtokomban: Anyai nagyszüleim kisbirtokosként/földművesként Nagykamaráson éltek, valószínűleg nagyapámtól sokat örökölhettem, ő volt ugyanis a falu esze, és az ő ösztönzésére próbálkoztam én is fiatal gyermekkoromban rímfaragással. A művészeti hajlam egyébként az anyai részről (bár más ágon) még az egyik unakohúgomnál is erősen kiütközik...Anyai nagyanyám ápolónő volt a karcagi kórházban. Apai nagyapám nagyfeszültségű elektromos távvezetékrendszer kiépítését végző munkás volt.
