Általános iskolai éveim és eredményeim a szombathelyi Joskar-Ola Általános Iskolában (1980-1988).

Az iskola

Ez a suli a lakótelepi általános iskola volt, része a lakótömbünktől csak alig száz méterre elterülő oktatási komplexumnak (bölcsőde, óvoda és általános iskola egymás mellett). A közelsége miatt nyugodtan meg lehetett tenni, hogy nagyszünet idején hazafusson az ember mondjuk tízóraiért vagy otthon felejtett dolgokért. Az akkoriban dúló nagy orosz testvériség miatt a sulit, sőt az egész telepet Joskar-Olának hívták, mert az volt valami szovjet testvérvárosunk. Egyszer még egy össznépi testvériességet szimbolizáló szobrot is küldtek onnan a sulinak, ami végül is teljesen máshol, a zeneiskola közelében kötött ki. 1998 óta az épület szakközépként működik tovább.

Az 'A' osztály

A nagy szovjet barátság nyomására ez egy orosztagozatos osztály volt két tanulócsoporttal és heti többórányi (szigorúan csak orosz!) nyelvoktatással. Ennek legfeljebb annyi előnye volt, hogy könnyen le tudtam utána oroszból nyelvvizsgázni.
Kiss Mária (matematika) Papp Tiborné Dorka (ének/kar) Óvári László (történelem) Buús Péterné Adrienn (biológia+földrajz) Hatz Csaba (rajz) Molnár Tivadarné Márta (orosz 2+igazgató) Bognár Tamás Gueth Levente Illyés Péter Erdei Krisztián Wiktora Krisztián Kaiser Eszter Szalai Judit Tóth Adrienn Szilvágyi Éva Várallai Erika Galavics Annamária Tuboly Csaba én Rőthy Ákos Joó Péter Balogh József (irodalom+nyelvtan) ? Anikó (fizika) ? (technika) ? Zsuzsa (kémia) Kákosi Márta (orosz 1) ? Erika (lány testnevelés) Rozmán Géza (fiú testnevelés) Nagy Tamás Molnár Roland Gombócz Zsolt Táray György Szalay Ramóna Pethő Viktória Gombás Ágota Csonka Nándor Iker Viktória Móroc Mónika Horányi Eszter Öhm Annamária Lakner Gábor Csigó Péter Farkas Balázs (jóbarát) Vági Tamás Kocsis Zsolt osztálykép
A képen bárki arcára mutatva megjelenik az illető neve. Egyébként a nevem miatt ha egy tanár azzal szórakozott, hogy feleltetéshez valahol felcsapja a naplót, akkor rendszerint rám esett a választás, mivel én voltam pont középen...

Osztályfőnökök

Velük aztán sosem volt szerencsém: erősen reál beállítottságú lévén mindig tiszta humán ofőket fogtam ki.
1.-2. osztály
Rába Jánosné Klári néni, a napközis felügyelőnk pedig Bódis Dezsőné Éva néni volt. Velük nem volt semmi gondom (és persze nekik sem velem), sőt elég nagy fantáziát láttak bennem.
3.-7. osztály
Devecsery László író/költő. Szerencsére a vége felé már kénytelen volt ő is elismerni az addig megszerzett érdemeimet.
8. osztály
Balogh József író/költő. Csöbörből vödörbe... ;)

Eredmények és emlékek

El lehet képzelni, ilyen ofők mellett hogyan éreztem magam, hiszen bár matekból végig jól teljesítettem, az nem volt fontos tantárgy. Ráadásul a töri tanárunk volt a legnagyobb aktivista elvtárs, szóval azt is nagyon nyomták. Egyébként miénk volt az első évfolyam, ahol nem volt kötelező belépni a KISZ-be, így senki sem lépett be. ;)

Tanulmányilag mindig is jó voltam, sőt néha még kitűnő is, bár soha nem tanultam. Sokkal jobban szerettem a szabadidőmet értelmesebben eltölteni: rengeteg szakkörre jártam, valamint szinte naponta órákat képes voltam teniszezni. Sajna a betonpálya miatt később ennek meg is lett az eredménye. Bódis Dezsőné Éva néni Rába Jánosné Klári néni Kaiser Eszter Tuboly Csaba Szalai Judit Csigó Péter Öhm Annamária Táray György Horányi Eszter Lakner Gábor Pethő Viktória Illyés Péter Bognár Tamás Rőthy Ákos Gombócz Zsolt Farkas Balázs én Szilvágyi Éva Gombás Ágota Galavics Annamária Várallai Erika Erdei Krisztián Vági Tamás Molnár Roland Szanyi Tamás Németh András Mórocz Móni Tárczy Orsolya Gaál Eszter (1.-2.) Bősze Nóra (1.-4.) elsős osztálykép
1. osztály
Lásd jobbra a képet! A képen bárki arcára mutatva megjelenik az illető neve.
2. osztály
Részt vettem a Gyere Velünk sportvetélkedőn, ahol a kislabdadobásban majdnem leszedtem egy hangfalat a falról, mert túl kicsi volt már számomra a terem. ;) Be is mondatták ezért a mikrofonba a nevem.
Beléptem a bélyeggyűjtő körbe. Havi előfizetési díjért mindig küldték az újonnan megjelent bélyegeket.
3. osztály
Ezüst fokozatot értem el a kisdobos zongoraversenyen.
Beléptem az iskolai könyvklubba. A frissen megjelenő tudományos minikönyvsorozatokból így mindig kaptam egy példányt.
Ebben a tanévben édesanyám volt az énektanárunk.
4. osztály
A Benedek Elek mesemondó versenyen VI. helyezést értem el A két bors ökröcske című művének elmesélésével.
Bronz fokozatot értem el a kisdobos zongoraversenyen.
A tudományos-technikai Ész-Ügyesség vetélkedőn megyei III. helyezést értem el az alternatív energiaforrásokról szóló tanulmányommal.
Részt vettem a Bolyai János matematika versenyen.
A nyári szünet előtt úttörővé avattak. Ehhez kapcsolódik ifjú korom legsúlyosabb vétsége is: képes voltam az egyik avatási próba helyett inkább zeneiskolába menni, ezért meg is kaptam életem egyetlen intőjét. ;P
5. osztály
Eljártam a délutáni matematika szakkörre, ahol már számológépeket programoztunk.
Felvettek az iskolai énekkarba.
Repülőgép-modellező szakkörre iratkoztam be a megyei művelődési házban.
Az úttörőház szervezésében pedig sakkszakkörbe léptem be.
Nyáron a szőcei úttörőtáborban így simán megnyertem a sakkversenyt, még egy vén végzőst is megverve.
6. osztály
Végre szüleim belátták, hogy nem nekem való a zenei pálya, így nem kellett többet zenesuliba járnom. Sőt megkaptam életem első számítógépét is!
Beiratkoztam a városi csillagász szakkörbe. Szerencsére a város szélén működik a Gothard Jenő csillagvizsgáló, így rengeteg gyakorlati órát is tarthattunk ott.
Beléptem az osztályfőnököm által vezetett Burattínó Gyermekszinpad szereplői gárdájába. Egyszer még egy főszerepet is kaptam valamelyik darabban.
Tagja lettem az iskolai tenisz SDK-nak (Sport Diák Kör), így hétvégente a tesiteremben fedett pályán tudtam játszani.
Nyáron a városi sportklub területén szervezett atlétikai sporttáborban vettem részt.
7. osztály
Megyei matematika versenyen II.-III. helyezést értem el.
Oroszból a megyei fordulóig jutottam.
A technika versenyen is eljutottam megyei szintig.
Elvégeztem az úttörőházban szervezett számítógépes tanfolyamot.
A gyermekszínpad és az énekkar összefogásaként előadott gyermekoperával még Bécsbe is kijutottunk.
Nyáron a városi sportklub területén szervezett tenisz sporttáborban vettem részt és megnyertem a záró megmérettetést.
8. osztály
Elért sikereim alapján meghívtak egy gimnáziumi előkészítő matekszakkörre, később ebből indult egy emelt matekos gimnáziumi osztály, ahová így simán bejutottam.
Mutálásom miatt kiléptem az énekkarból. Ezután még elég sokáig üldöztek olyan rémálmok, amikor az énekkarral fellépünk valahol, viszont én nem tudom a szöveget, így igyekszem a tömegben megbújva halkan tátogni. ;{}
Nyáron a TIT szervezésében tartott számítástechnikai táborba jártam, de már túl sokat tudtam, ezért egész idő alatt inkább én oktathattam egy gyereket C=64 gépi kódra.
A sok versenyre járásnak megvolt az az előnye, hogy az eredményeim miatt egyenes volt az utam a gimnáziumba, valamint a rangosabb fordulókra rendszerint szabadnapot kaptunk. Bár egyszer ezt is jól megjártam, mert lazításként az egyik versenyzőtársammal azzal szórakoztunk a délelőtt folyamán, hogy papírokat dobáltunk le a lakásuk teraszáról. A gond csak az volt, hogy az osztálytermünk ablakából megláttak a suliban sínylődő drága osztálytársaim, aztán amikor kimentünk az utcára felszedni az elszórt papírt, pont szünet lévén kirohantak és üvöltve követelték, hogy azonnal menjek én is iskolába... Másnap értesültem csak róla, hogy ennek eredményeként népszavazást tartottak, és egyből leváltottak őrsvezetői tisztemről. :-)