Deprecated: The each() function is deprecated. This message will be suppressed on further calls in /home/kispitye/web/_menu.php on line 417
Szerencsére munka címén azt csinálhatom, amit igazán élvezek, és ami mindig is a hobbim volt.
Ezen az oldalon szeretném elég részletesen és időrendben elmesélni, hogyan is gabalyodtam bele egyre jobban a számítástechnikába. Ha valakit csak a p/fontos tények érdekelnek, annak ajánlom a szakmai önéletrajzomat, itt inkább az adatokat kiegészítő háttér-információkat, valamint szakmai fejlődésem fordulópontjait fogom bemutatni.

Kezdetek

Természettudományos és műszaki érdeklődésem már az általános iskolai éveim alatt kialakult. A matematikával sosem volt problémám, sőt mindig is élveztem a logikus gondolkodás erejét. A délutáni napköziben szabadidős elfoglaltságként könyveket is lehetett olvasgatni, ezen könyvek közt találtam rá egy Kibernetikai kézikönyv-re (hogy ez hogy kerülhetett oda?). Ennek hatására (kb. 3. osztály) erősen érdekelni kezdtek mindenféle gépek és szerkezetek, valamint azok működési elve. Otthon szinte mindent szétszedtem (érdekes volt egyszer ahogy egy szétszedett hajszárítót bekapcsoltam ;), mert tudni akartam, mi hogyan működik.

Számológépek

Egy évvel később sikerült egyszerre mindkét érdeklődési körömnek megfelelő területet találnom, amikor is egy a suliban tartott matek szakkörön a komolyabb számológépek programozási lehetőségeiről esett szó. Egyből megfogott az a gondolat, hogy bármilyen műveletet a színtiszta logika nyelvén megfogalmazva gépekkel lehet végrehajtatni.

C=64

Ezekben az időkben a Commodore 64 jelentette a számítógép-et. Szüleim zenészek lévén már az akkori rendszerben is elég sokat utazgat(hat)tak a zenekarral külföldre (nyugatra), és persze a lehetőségeket kihasználva mindig hoztak haza cuccokat, amit itthon jól el lehetett adni. Így történt, hogy egyszer csak egy valódi C=64 került a kezeim közé, mivel a szüleim ki akarták velem próbáltatni, jól működik-e, mielőtt eladnák. Persze már hallottam erről a gépről, sőt akkoriban ment a TV-ben valami TV Basic nevű népoktató műsor, ennek ellenére csak annyit tudtam kezdeni a géppel, mint egy számológéppel, mivel csak arra emlékeztem mindenből, hogy a ? az a print rövidítése, amivel kifejezések értékét is ki lehet íratni.

Programozás

Ez a dolog annyira zavart, hogy elhatároztam, megtanulok számítógépezni, ami számomra természetesen azt jelentette, hogy töviről hegyire megismerem a számítógép képességeit és programozási lehetőségeit. Soha többé nem akartam olyan kínos helyzetbe kerülni, amikor is nem tudom egy gép képességeit teljes mértékben kihasználni. Szóval így történt, hogy már 1984-ben elkezdtem beleásni magam a programozás rejtelmeibe a TV basic tévéműsor (aminek a hanganyagát magnókazettákra vettem fel) és az azonos című könyv segítségével.

A következő nyári szünetben a nagyszüleimnél megírtam életem első (basic) programját: egy számológépet, ahol meg kellett adni az elvégzendő műveleteket és az operandusokat, majd a gép kiírta a kiszámított eredményt. Mindezt persze szigorúan papíron programoztam, géphez ugyanis nem nagyon tudtam hozzáférni. Ez az állapot még egy jó évig így is maradt, ezen időszak alatt a szerencsésebb osztálytársaim lakására jártam el, ahol használhattam a számítógépeiket.

ZX Spectrum

Így kerültem kapcsolatba egy ZX Spectrum géppel, mivel ahová a legtöbbet eljárhattam, ott ilyen számítógép volt a háznál. Rögtön megtetszett a kis masina, mivel már a beépített basic-je is sokkal több dolgot (grafika, hang) tudott, mint egy sima C=64, ráadásul normál magnót is lehetett hozzá használni. Az is nagyon tetszett benne, hogy nem kellett az utasításokat betűnként bepötyögni, mivel minden kulcsszó egy billentyűkombinációval (azon a jó kis gumi billentyűzeten) volt előhívható, és a szintaktikus ellenőrzés már a programsor begépelésekor megtörtént. Ezen a géptípuson aztán teljesen kiismertem a basic lehetőségeit, sőt nekiveselkedtem a Z80 processzor gépikódjának megértéséhez is. Sajna ebben nem nagyon jártam sikerrel, egyetlenegy futóképes gépi programot sem sikerült legyártanom, mindegyik csak lefagyasztotta a gépet. Az ekkoriban divatossá váló nyilvános számítógépes termekben aztán másoktól is hasonló tapasztalatokról hallottam.

Első saját gép

1986-ban aztán szüleim belátták, hiába szánnának engem is zenei pályára, mégiscsak jobban érdekel a számítástechnika, ezért nagy nehezen beleegyeztek, abbahagyhatom a zeneiskolát (mivel már olyan szintre kerültem, ahol napi többórás gyakorlásra lett volna szükség). Támogatásuk jeléül még arra is hajlandóak voltak, hogy vegyenek nekem egy számítógépet. Elég nagy fejtörést okozott, hogy akkor milyen gépet is kérjek: volt már tapasztalatom C=64-el, ZX Spectrummal, C=+4-el, és akkoriban hirdettek valami Enterprise gépet, ami minden eddiginél jobb lett volna, szóval a preferenciám is valahogy így (azaz fordított sorrendben) alakult. Erre kaptam egy C=64-et kazettás magnóval. Sebaj, hisz azóta a többi gép a már akkor meglevő üzleti verseny miatt sokkal hamarabb eltűnt.

Egy éven múlva a szüleimtől kaptam egy VC 1541-II hajlékonylemezes meghajtót, így a lassú kazettázás után végre megismerkedhettem egy jövőt ígérő újabb adathordozó médiával. Ezidőtájt eljártam egy számítógépes tanfolyamra is, de ott már nem nagyon tudtak nekem újdonságot mondani, viszont láthattam és használtam is egy magyar fejlesztésű gépet, a Primo-t (műanyag egybeöntött merev előlapon érintőszenzoros billentyűzet).

Basic

1987-re már a környezetemben is tudtak értékelni: szüleim egyik ismerősének gyermekei felkértek, tanítsam meg őket is programozni, egyik barátom matektanár szülei pedig egy interaktív függvényábrázolós programot (a teljesen szabadon megadható matematikai összefüggés dinamikusan beszerkesztésre került a basic programba, és még szintax- vagy számítási hibák (pl. /0) sem vezettek a program megállásához!) írattak velem. Ekkorra már a suliban is hírem ment: az egyik felettem járó iskolatársam mindig azzal nyaggatott, hogy magyarázzam már el neki, mi is az a gépi kód...

Assembly

Saját gépemet aztán valóban töviről hegyire kiismertem. Szerencsére itt már a legelső gépi kódú programom is mindenféle probléma nélkül lefutott (számláló a képernyő közepén), és igencsak meglepett, hogy micsoda sebességkülönbség van a basic és az assembly programok közt. Aztán arra is rájöttem, hogy a különböző játékprogramok látványos trükkjei mind gépi kódon alapulnak (ekkor még a játékprogikban inkább csak ezen technikai megoldások izgattak igazán), ezért teljes erőbedobással profivá képeztem magam ezen a területen. Részletesen átbogarásztam a rom-ot, valamint olyan assembly programokat írtam, melyek például eltüntették a C=64-re jellemző képernyőkeretet, vagy lehetővé tették, hogy joystick-kel irányítsak egy nyilat ábrázoló sprite kurzort, és megírtam egy komplett karakteres képernyőtervező programot is. Sőt segédprogramokat fejtettem vissza: az általam nagyon kedvelt CSany lemezes gyorsbetöltőprogram elemzésekor például olyan dolgokat tanultam, hogy nem minden kód van dokumentálva (ezért saját erőből megkerestem és kielemeztem az összes nem dokumentált opkódot), valamint hogy a VC 1541-es lemezegységben egy ugyanolyan proci ketyeg, mint magában a C=64-ben, és így akár két processzoron futó párhuzamos progikat is lehet írni, ez a gyorsbetöltő is bizonyos értelemben pontosan ezt tette.

Verseny

1988-ban aztán részt vettem az egyik akkori számítástechnikai szaklapban (Mikrovilág) meghírdetett programozói versenyen. Olyan feladatokat kellett megoldani, mint malmozás a gép ellen, térbeli amőba a gép ellen, liftvezérlő rendszer szimulációja, sakkfeladványmegoldó program, stb. Bár én minden problémára tökéletes basic és gépikódú megoldó programokat küldtem be, elképedve láttam, ahogy szép lassan csúszom lefele a ranglétrán. Csak az eredményhirdetéskor tudtam meg, hogy mindez csupán azért, mert elavult eszközöket használtam, a versenyzők többsége már PC-n és pascalban dolgozott (meg persze nem az én korcsoportom volt ;).

Időközben olyan dolgokba terveztem belefogni, mint például egy csillagéletút szimuláció (a csillagászati érdeklődésem miatt), egy lövöldözős játék megírása (a Dungeon Warriors aranyos számítógépes játék alapján), vagy egy Knight Rider ;) emulátor. Persze azt is láttam, hogy az akkori eszközeimmel ez bizony túl nagy munka lenne, ezért emiatt is egyre jobban érdeklődtem az új programozási módszerek és nyelvek iránt. Így történt, hogy lassan nekiveselkedtem a PC számítógépek, valamint a komolyabb programozás megismerésének.

PC

Szerencsére ebben szüleim is segítettek, megpróbáltak felhajtani a városban valakit, aki tudna engem ilyen témákra oktatni. De sajnos kicsi ez a Szombathely, így nem nagyon akadt tanárjelölt, viszont legalább sikerült felvennünk a kapcsolatot egy technikatanárral, aki az egyik gimnáziumban számítástechnikai szakkört tartott PC gépeken. Ő irányított a Pascal és C nyelvek felé, valamint a tőle kapott könyvek alapján mélyen beástam magam a számítógépes grafika rejtelmeibe. Különösen ennek a matematikai háttere izgatott, így már gimi előtt megismertem a szögfüggvényeket, a mátrixokat és a különböző többdimenziós geometriai leképezéseket.

Ezen keresési időszakban az általános iskola és a gimi közti nyári szünetben szüleim beírattak egy számítógépes TIT tanfolyamra. Olyasmivel szórakoztak, hogy ciklusokkal kellett különböző alakzatokat (négyzet, háromszög, darabolt négyzet, stb.) karakteresen kirajzoltatni. Miután egy pillanaton belül elkészültem a megoldással, a tanár majdnem hazaküldött, mondván itt biza nem fogok tudni bármit is megtanulni, de szerencsére volt ott egy másik majdnem ilyen ügyes gyerek, így a tanfolyam ideje alatt én oktathattam őt a C=64 gépi kódú programozására...

Szintén ezen a nyáron láttam először közelről PC-t: épp egy Szüv/Novotrade üzletben kerestem valami jó PC-s könyvanyagot, amikor hátul megláttam egy manuszt, amint egy gépet bűvölt. A legelső dolog ami lenyűgözött, hogy milyen gyönyörűen simán, szinte nyomtatott minőségben jelennek meg a karakterek a képernyőn (a C=64-es felbontásához képest bizony ez egy más minőségi kategória volt), valamint hogy az egész képernyőn lehet dolgozni, nincs a C=64-nél megszokott keret.

Gimi

Gimnazista éveim alatt aztán specializálódtam a PC-kre, az otthoni C=64-esemmel már szinte alig foglalkoztam. Mondhatni búcsúzóul 1989 nyarán a nagybátyám bicikliüzletéhez írtam még C=64-re egy partnernyilvántartó programot (ez volt az első eladott programom!), kerestem is vele 10000 forintot. Ezek után egyre gyakrabban a gimink (első évben még a konkurens gimi) PC számítógépjein lógtam és tanultam. A pascal nyelvvel még megpróbálkoztam az otthoni gépen is, de az Oxford Pascal környezet el sem érte a pc-k turbo pascal fejlesztőkörnyezetének kényelmét.

Eleinte lyukas óráimban (ebből a négy évem alatt csak egyre több lett) még a könyvtár egyetlen számítógépét nyúztam. Ezen a gépen tanultam ki a DOS-t, és megismerkedtem a Windows 3.11-el. Aztán másodikban felszereltek egy külön termet pár géppel, ezek hálózatra kötésében is segédkezhettem, mivel addigra már elég jól összehaverkodtam az iskolai technikussal. Ezen a kis hálózaton aztán természetesen én lettem a rendszergazda, így beletanulhattam a Novell fájl- és nyomtatószerverek adminisztrációjába. Ráadásul végzősként én taníthattam technika óra keretén belül a számítógépes alap felhasználói ismereteket az alsósoknak, sőt engedélyt kaptam rá, hogy bármikor használhassam a számítógéptermet. Így előfordult, hogy a délutánjaimat, sőt a hétvégéket és a nyári szünet egy részét is inkább ott töltöttem.

1990-ben aztán a sok tanulmányi verseny közt bejutottam a Nemes Tihamér számítástechnikai OKTV országos döntőjébe, és a Miskolcon rendezett microCAD vetélkedő döntőjébe is. Ez tulajdonképp egy számítástechnikai kiállítás alatt megrendezett kétfordulós programozói verseny volt, ahol az első díj egy komplett PC lett volna. Sajna a döntős feladatot (3*3-as kirakójátékot kirakó algoritmus) nem nagyon sikeredet C=64-re megírni, de legalább a kiállítás anyagai közt rengeteg komputeranimációt láttam.

Egy év múlva újra megpróbálkoztam ezen két versennyel: a Nemes Tihamér számítástechnikai OKTV országos döntőjében 17. helyezést értem el, a microCAD-on sajna már az első fordulóban kiestem, pedig a döntő feladata egy mozgó 3D reklámgrafika elkészítése lett volna, ebben a témában pedig már elég sok tapasztalatom volt, és az eredményeket elnézve tutira nyertem volna... Mindig is így volt az életemben, hogy nem tudtam nyerni semmit sem, mindenért meg kellett dolgoznom. Apropó munka: ezen a nyáron egyik osztálytársammal közösen (aki történetesen a szombathelyi FALCO igazgatójának fia) egy falemez vágásminta optimalizáló szoftvert írtunk (ez volt az első nagy cég megrendelésére írt programom), és így kerestem 20000 forintot.

Informatikai téren ezeken kívül országos második helyezést értem el a Gordius line matek-infó versenyen. De leginkább a Nemes Tihamér versenyen elért tavalyi 17. helyezésemnek láttam hasznát: ezzel ugyanis egyenes út nyílt (felvételi nélkül) az ELTE programozó matematikus szakára. Sőt emiatt negyedikesként meghívást kaptam a Neumann János Számítástechnikai Társaság által szervezett számítógépes szakkörbe, így kéthetente egy napra ellóghattam a suliból a pesti foglalkozás miatt, valamint felsősként én javíthattam az alsósok Nemes Tihamér versenyére beadott dolgozatait.

Egyetem

Egyetemistaként így kerültem fel Pestre. Ekkorra már profi voltam Pascalból, valamint kezdtem beletanulgatni a C++-ba és az objektumorientált programozásba. Persze mindezt szigorúan magánszorgalomból, azt bátran kijelenthetem, hogy programozóként nem sok újat hozott az egyetem, inkább matematikai és főleg logikai (pl. programhelyességbizonyítás) téren tanultam sokat.

Elsősként koleszban laktam, ott láttam csak hogy rengetegen mennyi felesleges időt töltenek el a gépen hülye szerepjátékokat játszva. Saját pc-m még mindig nem volt, de elsőben nem is volt rá szükség. Az egyetemi géptermekben először találkoztam az internettel, valamint a terminálok és a kiszolgáló nagygépek világával. A koleszt nem bírtam sokáig, az első év után szerencsére egy ismerős család több évig külföldre ment dolgozni, én meg vigyázhattam a lakásukra. Szóval így nyugtom volt, bár pont ekkor vezették be az összes koleszszobába az internetet, én meg így kénytelen voltam továbbra is az egyetemi gépterembe járni internetezni. Ekkor kaptam meg az első PC-m, és ez is volt az utolsó gép, amit a szüleim finanszíroztak. Hogy otthonról is netezhessek, beszereztem egy modemet, és megismerkedtem a telefonos behívóhálózatokkal, valamint a BBS rendszerekkel.

Nyári szakmai gyakorlat

1994, 95 és 96 nyarán szakmai gyakorlatokon vettem részt. Először a szombathelyi Gothard Jenő csillagvizsgálóban voltam, mivel épp akkoriban csatolták ezt az intézményt az ELTE-hez, és ráadásul ott alakítottak ki egy Sun számítóközpontot. Így lehetőséget kaptam a belső Oracle adatbáziskezelő kiépítésére. Később az első diplomamunkámat is itt írtam meg. A következő évben az IAESTE közvetítésével kijutottam Kölnbe, ahol a Nemzeti Úthálózatfelügyeletnél dolgoztam két hónapot havi 1000 márkáért. Akkoriban ez igen jó pénz volt, és emellett még betekintést is nyerhettem a hírhedt német hivatalok belső életébe, sőt igazi host nagygépet és végig laptopot használhattam munkám során. Annyira elégedettek voltak a teljesítményemmel, hogy egy év múlva visszahívtak. Az ott kapott feladatok most már nem kötöttek le teljesen, ezért szabadidőmben beleástam magam az akkoriban még csak alakulgató Java programozási nyelvbe.

Java

A Java felé a programozási nyelvek tárgyat oktató tanárnő irányított, mert az volt a cél, hogy pár egyetemistát összefogva mi készítsük el az első magyar nyelvű Java szakkönyvet. Később ebből az együttműködésből valóban meg is született jó pár könyv, amit az egyetemen előszeretettel kötelező olvasmányként ajánlanak. Később az így megszerzett tudásom és tapasztalatom lett az alapja a külföldi szakértői munkásságomnak.

Munka

Első diplomámat kézhez véve elhatároztam, hogy a továbbtanulás mellett dolgozni is fogok. A telefonkönyvből kinéztem szoftvercégeket, ahol megkérdeztem, szükségük van-e egy új munkatársra. Sajnos rengeteg címen csak postaládája volt a cégnek, a pár valódi hely közül pedig senki sem vett komolyan, egy kivételével. Ennél a cégnél aztán nem csak programozóként dolgoztam, hanem elvégeztem a hálózat kiépítését és karbantartását is. Sőt az irodaházban, ahol ennek a cégnek is az irodái voltak, szintén én lettem a rendszergazda. Alkalmazott soha nem akartam lenni, ezért kiváltottam az egyéni vállalkozó igazolványt. Ennek birtokában a programozói munka mellett már mást is elvállaltam, például HP unix tanfolyami anyagokat fordítottam angolról magyarra.

Az első munkahelyemen megismert munkatársakon keresztül aztán szép lassan kezdtem kiépíteni a kapcsolati rendszeremet. Volt aki kivált és saját céget alapított, volt aki a második diplomám témáját adta, volt aki a témavezetést vállalta. valamint az ismerősei cégébe is beszervezett. Így volt olyan időszak, amikor egyszerre 4 cégnek is dolgoztam, mindezt persze egyetem mellett...

Játék

A munkahelyi élet megismerése megváltoztatta eddigi szigorú technikai érdeklődésemet a játékprogramok iránt. Esténként, mikor már mindenki hazament, és csak a szűk körű megszállott kemény mag maradt hátra, gyakran összeültünk és a munkahelyi(!) gépeken levágtunk pár menet doomot. Ekkor láttam, hogy mennyire izgi, kikapcsoló és szórakoztató hálózaton egymást ölni. ;)

Cheops

CHEOPS Ahogy elkezdtem a doktorit, rengeteg időm maradt a munkára. Mivel az albérleti helyzetem is csak egyre rosszabbodott, ezért elkezdtem külföldi munka után kutatni. Így történt, hogy az egyik évfolyamtársam beajánlott egy fejvadásznál, aki kapcsolatba lépett velem. Először Bécsben próbálkoztunk, de ott nem kellettem. Ezután egy német projekt került szóba, a Cheops.

Ide úgy jutottam el, hogy annak a fejvadásznak, aki velem kapcsolatba lépett, volt egy haverja, aki németországi munkákra keresett programozókat, ennek a havernak pedig szoros kapcsolata volt egy német fejvadász céggel. Ennél a cégnél először telefonon keresztül be kellett mutatkoznom, ezután meghívtak magukhoz Frankfurtba. Onnan kocsival levittek Essenbe, ahol egy felvételi interjún kellett részt vennem. Végül minden akadályt sikeresen véve így jutottam el egy szoftverfejlesztő céghez (IFS), ahol az egyik legnagyobb német energiaszolgáltató (RWE) megrendelésére beindított projekthez (Cheops) kerestek embereket. Ezért a munkáért 50 márkát kaptam óránként. Ha meggondoljuk, hogy négy közvetítőn is átment a keresetem, el lehet képzelni, hogy nem épp egy olcsó munkaerő voltam. Egész pontosan 168 márkát fizetett értem a vevő óránként. Ezt onnan lehetett tudni, hogy a havi órakimutatáson a kezdeti időkben még megjelent az órabérünk. És meglepő módon az egész projekt majd 200 résztvevője közül kezdetben én voltam a legolcsóbb!

A projektbe eredetileg mint sima Java programozó vettek fel. Egy kéthetes beiskolázás (ezen időszakban még hotelben laktam, aztán egy kis lakást kezdtem el kibérelni, mert az sokkal jobban megérte) után az egyik szakmai csoporthoz kerültem, de (túl) hamar sikerült kiderítenem és egy kis utánajárással tisztáznom, hogy a nekem szánt feladaton már egy másik csoport dolgozik. Ekkor ahelyett, hogy új feladatot kaptam volna, megengedték, hogy a technikai keretrendszerbe beleássam magam. Az elmélyülést azzal is elősegítettem, hogy elővettem vadiúj laptopomat, felvettem a fülhallgatóm és kényelembe helyeztem magam (feltettem a lábam ;). Később ezt úgy hallottam vissza a főnöktől, hogy nem vagyok képes a csapatmunkára, ezért a három hónapos próbaidő után nem volt hajlandó tovább alkalmazni. Persze addigra már összehaverkodtam pár emberkével, nekik pedig az volt a véleményük, hogy a túlságosan önálló akcióimmal magamra haragítottam a főnököt, és szerencsére lebeszéltek arról, hogy az utolsó napomon egy magyarázkodó búcsúkörlevelet küldjek szét. Így inkább nem pánikoltam be, hanem lazán felkerestem a technikai csapat vezetőjét, és megkérdeztem, nem kellene-e nekik egy új munkatárs. Szerencsére kellett, így kerültem be a GUI csoportba, és itt dolgoztam le életem következő 3 évét. Ez volt az aranykorszak, az értékem felment 250 márka/órára (ezt csak később tudtam meg a személyzetistől, mert már nem jelentek meg az órabérek a havi elszámolásokon), a munkaidőmet pedig még nem korlátozták, így sikerült új rekordot felállítanom 2000 júniusában a 320 teljesített óraszámommal.

Közben azért még egyszer kirúgtak, persze ez sem az én hibám volt. Az alkalmazó német szoftvercég ugyanis megszimatolta, hogy a magyar fejvadász cég nem valami szabályosan adott el engem nekik. Persze azért nekem is gyanús volt, hogy miért kell pl. Frankfurtban bejelentve lennem és arra repülnöm, miért javasolták nekem a magyarok, hogy turistának valljam magam ha kérdeznek, valamint hogyan kaphattam nettóban a fizetésemet, de addig nem különösen érdekelt a dolog. Szóval a német fejvadászcégtől személyesen felkerestek, és közölték, ha jót akarok magamnak, akkor nekem kell személyesen felmondanom a megrendelőnél arra hivatkozva, hogy a doktorim miatt nem tudok többé itt dolgozni. Más választásom nem lévén ezt meg is tettem. Otthon szerencsére csak alig egy hónapot kellett kihúznom, aztán (véletlenül!) megtudtam a magyar cégtől, hogy beszereztek minden szükséges papírt. Egyből felvettem a kapcsolatot a kinti haverokkal, hogy mi is most a helyzet, ők meg a megfelelő helyen elejtették, hogy most már ráérnék, így már másnap megkerestek telefonon, mikor is tudnék visszamenni... Később azt is megtudtam, hogy távollétemet kihasználva a német fejvadász cég megpróbálta egyik saját emberét az én helyemre besuvasztani, de persze nem volt olyan könnyű engem helyettesíteni.

Aztán idővel megindult a hanyatlás. A CHEOPS egészében megbukott, csak pár darabja folytatódott önálló projekt formájában. Ekkor sorban elbocsátották a külsősöket, szóval megint lapátra tettek volna, de az eddigiekből tanulva újra saját kezembe vettem a sorsomat, és a szoftverház egyéb futó projektjei közt tájékozódva sikerült átmenekítenem magam egy újabb technológiát alkalmazó csoporthoz. Persze a hanyatlás egyre jobban érződött, eddig ugyanis az volt a szokás, hogy fél évekre kaptunk szerződést, és minden egyes szerződés hosszabbításkor egyre csak emelkedett az órabérünk. Most a hosszabbítási időszakok lerövidültek 3, majd 2 végül 1 hónapra, és az órabérek is zuhanni kezdtek. Nem túl sokáig sikerült magam kimentenem, egy hónap alatt ugyanis befejeztem azt a munkát amit az új projektben kaptam, de csak most árulták el, hogy más feladatot nem is nagyon terveztek adni nekem.

Tehát megint végigrohanhattam a szoftverház projektjein, és újra sikerült átmentenem magam egy másik projekthez, ami az eddig legyártott szoftver bevezetésével foglalkozott. Én voltam az első igazi programozó ebben a csoportban, mert eddig csak vezetők meg tanácsadók sürgölődtek ott, le is gyártottak egy tonna papírt, viszont a gyakorlatban még nem csináltak semmit sem. Na ezen aztán rengeteget tudtam segíteni, és így jócskán előrelendítettem a dolgot. Itt fél évig volt mit tennem, ennyi idő alatt két nagy vevőnél is sikerrel vezettük be szoftverrendszerünket. Sajnos több vevőt nem nagyon sikerült felhajtani, ezért megint eljött az ideje egy újabb projektváltásnak.

Mostanra viszont már megelégeltem, hogy állandóan saját magamnak kell új munkák után járni, miközben 3 közvetítő is élősködik rajtam, ezért egy merész elhatározással megpróbáltam önállósítani magam. Ezzel tulajdonképp már azóta próbálkoztam, amióta kikerültem Németországba, hiszen otthon mindig is egyéni vállalkozóként dolgoztam, és sohasem értettem igazán, hogyan is lehet más konstrukcióban dolgozni, és hagyni, hogy más élősködjön rajtam. Szóval korábban több szinten is utánajártam a dolognak, és eddig mindig az derült ki, hogy mint külföldi munkavállaló igencsak redukált jogokkal rendelkezem, és meg van kötve a kezem. Most viszont közeledet az EU csatlakozás, ezért reményeim szerint jobb esélyem volt az elszakadásra. Időm azonban nem volt elég, hogy megint részletesen utána járjak a dolognak, ezért az egyik haveromat kértem meg, pontosabban beszéltem rá arra, tegye magát önállóvá, alakítson egy céget, és majd én leszek nála zöldkártyás (mert akkoriban ez volt a legújabb és legkedvezőbb lehetőség) alkalmazott.

Így már zöldkártyásként és csak egyetlen rajtam élősködővel kerültem vissza az eredeti nagy projekt egyik maradványprojektjéhez. Ez a váltás persze újabb árengedmény tételére kényszerített, és a régi fejvadászok sem akartak olyan könnyedén lemondani rólam, mint bevételi forrásról. Az érintett német fejvadászcégek képviselője behivatott az egyik irodába, és ott kijelentette, nem hagyhatom ott őket és nem csökkenthetem az áramat, különben beperel. Én meg csak azzal tudtam védekezni, hogy hivatalosan egy frankfurti projekten dolgozom, úgyhogy ne nagyon ugráljon. Szerencsémre már a megrendelőnek is elege volt ebből a képviselőből, így az én pártomra álltak, és azzal szerelték le a manuszt, hogy a személyzetis ügyeit nem intézheti a megrendelő irodai helyiségeiben. Később ki is tiltották a házból, és végül is nem lett semmi sem a fenyegetéseiből.

Közben tovább folytak a leépítések, szinte rajtam kívül minden külsőstől megszabadultak, szép lassan lefaragták a munkatársak számát 20-ról annak felére. Még a főnökömmé előlépett haveromnak is mennie kellett, és nekem is megígérték, hogy amint már nem igazán lesz rám szükség, én is elmehetek. Ilyen légkörben aztán egy év múlva még a haverommal is összevesztem, mert baráti megállapodásunkat sehol sem rögzítettük, és a 11%-át egyre inkább a neki leginkább megérő módon vonta le tőlem... Ezért egy másik haverom cége alkalmazottjaként dolgoztam tovább, ez persze megint árcsökkentést jelentett (ekkor léptem át lefelé a 100 EUR-s órabért), de legalább mindent a legapróbb részletekig hivatalos szerződésbe foglaltunk.

Ezekután már csak egy érdekesebb dolog történt. A további spórolás céljából megpróbálták a projektet outsourcingolni Indiába. Küldtek 5 indiait, hogy majd azok három hónap alatt átveszik a megmaradt emberek munkáját. Mi hiába tiltakoztunk már az elejétől kezdve, hogy 6 év és több száz ember munkája van már a jelenlegi rendszer mögött, ezt nem lehet ilyen gyorsan másoknak átadni, a fejesek nem hallgattak ránk. Nekem jutott az a megtisztelő feladat, hogy elkezdjem az átadást. Mint kiderült, csak angolul tudnak az indiaiak, ennek persze a németek nagyon nem örültek, nekem viszont legalább jó kis nyelvgyakorlás volt, és így három hónapig valódi tanácsadói munkát végezhettem: sok duma semmi elvégzett konkrét munka. A végén persze csúfosan belebuktak, pedig én aztán mindent beleadtam a tudásátadásba. Ezen még csodálkoztak is, hogy hogyan vagyok képes azoknak segíteni, akik elvileg elvennék az én munkámat, én viszont úgy gondolom, hogy az ember próbálja meg mindenben és mindig a maximumot kihozni magából.

Az EU belépés miatt megújult erővel kerestem lehetőséget az önállósodásra, és végre siker jártam: megkaptam az engedélyt önálló tevékenység végzésére, a poén csak az, hogy pont ekkor rúgtak ki a projektből véglegesen, ezért kénytelen voltam hazajönni.